A program tervezett útvonala:
Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás Budapesten és Parassapusztán keresztül Szlovákiába, majd Katowicén át Czestochowába érkezünk. Felkeressük a keresztény világ egyik legfontosabb zarándokhelyét, a czestochowai Madonnát. Évente 4-5 millióan keresik fel a híres Fekete Madonnát mely a Jasna Gora-i kolostorban található. Lodz, a divat, a szecesszió és a film fővárosába az esti órákban érkezünk. Lengyelország "legkapitalistább" fővárosában játszódik Reymont: "Az ígéret földje" című regénye. Szállásunk Lodzban vagy környékén lesz.
Reggeli után a „lengyel Manchester” városával ismerkedünk. A mintegy 4 kilométer hosszú, hangulatos bevásárló utcáján egymást érik az üzletek, éttermek és kávézók. Hollywoodi mintára neves lengyel színészek, rendezők csillagai díszítik a járdát. Mintha Ázsiában járnánk, riksa taxiba is ülhetünk. Továbbutazunk a Visztula-folyó által kettészelt lengyel fővárosba, Varsóba, a gazdasági, kulturális és politikai központba. Megtekintjük újjáépített óvárosát, a Királyi Palotát és Varsó jelképét – a Tudomány és Kultúra Palotáját (kívülről). Autóbuszos városnézés során láthatjuk az Elnöki Palotát, a Nagyszínházat és a városközpont modern felhőkarcolóit. Szállásunk Varsóban vagy környékén lesz.
Korai reggelit követően a Hanza város, Gdansk felé indulunk. A déli órákban érkezünk Lengyelország legfontosabb kikötővárosába, mely hajógyártásáról vált ismertté, korabeli hajótulajdonosok és kereskedők „kirakatvárosa” volt. A tipikus Hanza városban egy gyalogos útvonal épült ki a XVII. századbeli stílusban újjáépített épületek között, melyet mindkét végén remek városkapuk határolnak. Ezt a részét a városnak gyakran Királyi Útnak nevezik, mert a városba érkező királyok itt vonultak végig. Városnézésünk során láthatjuk az óvárosi városházát és a Mária templomot, a Neptun szökőkutat, a Hosszú utcát és az Arany kaput. Szállásunk Gdanskban vagy környékén lesz.
Reggelinket elfogyasztva, dél felé indulunk, Marlbork várát megtekintve. A német lovagrend középkori kastélya a világ legnagyobb téglájából épült vára (világörökség része). Tovább utazva a Visztula-folyó mentén elterülő Torun középkori városába érkezünk, ahol megcsodálhatjuk a régi városházát, melyet több alkalommal újjáépítettek. A városban számos gótikus, barokk és reneszánsz ház áll, többek közt Kopernikusz állítólagos háza a XV. századból. Láthatjuk a Szent János székesegyházat, a XIV. században épült Szűz Mária és Szent Jakab templomokat. Megkóstolhatjuk a híres toruni "pernik"-et (mézeskalácsot), amely Lengyelország "édes névjegye". Wielkopolska területén, a tavakkal körülvett Gniezno-ba, Lengyelország első fővárosába érkezünk. Megtekintjük a II. Világháború után újjáépített monumentális gótikus székesegyházat, sétálunk belvárosában. Tovább utazunk Poznan felé, szállásunk Poznanban vagy környékén lesz.
Megreggelizünk, majd Poznan nevezetességeivel ismerkedünk: az első számú műemlék a városháza és a régi piactér reneszánsz építészete. A társas káptalan temploma és a régi jezsuita épületcsoport többi tagja szintén értékes műemlék. A régi piactér feletti dombon a királyi vár áll, s körülötte a városfal maradványai. Meghatározzák a város arculatát a „császári negyed” épületei, sok temploma, palotái és kastélyai. Poznant elhagyva a nagyszerű állapotban fennmaradt neogótikus Kornik várkastélyba látogatunk. A fényűzően berendezett főúri lakhely épületében gazdag könyv, bútor, szobor és festmény gyűjtemény található. A várkastély körül mintegy 3000 fajtából álló növénnyel tarkított, nagykiterjedésű díszpark található. Tovább utazva az Odera folyó által kettészelt, Európa Kulturális Fővárosa 2016’ címet viselő Wroclawba érkezünk. A város nagy részét a háborúk után újjáépítették megőrizve régi állapotát, így mi is így láthatjuk a gótikus városházát a piactéren, a város legnagyobb barokk épületcsoportját, az egyetemet és a város legrégebbi részén, a Tumski szigeten fekvő gótikus keresztelő Szent János székesegyházat. A Szent Erzsébet templom tornyából gyönyörű kilátás nyílik a városra. Szállásunk a lengyel-cseh határ környékén lesz.
Reggeli után a Morava-folyó mentén épült Olmütz városába érkezünk. A városközpontban több, kellemes hangulatú tér található. Ezek egyike a Felső tér, melyen a városháza van és az alamóci orloj (óra) a XV. századból. Jellegzetes műemléke az alamóci érseki székesegyház, a Szent Vencel dóm, ahol 1469-ben a cseh és morva nemesség egy része Mátyás királyt cseh királlyá kiáltotta ki. Pihenőt követően hazafelé utazunk Brno-Pozsony útvonalon. Rajkánál lépünk be Magyarországra. Budapestre az esti órákban érkezünk, majd tovább utazunk Szegedre. (Az oda- és visszaút nem azonos! A Budapest-Parassapuszta útvonalon csatlakozókat kérjük, ezt vegyék figyelembe!)
Leírás | Időtartam | Ár | ||
|
16800 | |||
|
11500 | |||
|
10000 |
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.20., 08.29.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj (06.20.): 171.000 Ft / 444 EUR
Részvételi díj (08.29.): 167.000 Ft / 434 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 13.000 Ft / 34 EUR/fő*)
1 ágyas felár (06.20.): 74.000 Ft / 192 EUR
1 ágyas felár (08.29.): 65.000 Ft / 169 EUR
5x vacsora felár (20 főtől): 47.000 Ft / 122 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 4.200 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 5.460 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 6.900 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 5 éjszaka szálloda***, 2 ágyas, tus/wc-s szobákban
Ellátás: 5x reggeli
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 7 EUR + 200 PLN
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 20 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 13.000 Ft / 34 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Parassapuszta (határ) útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 5 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 5x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- 5x vacsora felárat
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépők és jegyek árait
- audioguide/fülhallgató árát, ha a létszám indokolja (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- Colonnade baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!